Érrendszeri és általános meszesedés ellen, de erős immunerősítő és baktériumölő is egyben

Ha az (agyi) erek, vagy szívkoszorú erek beszűkülnek, vagy általános elmeszesedés tapasztalható, illetve bármilyen hajszálér problémánk van, igyunk naponta egy kupicányi kivonatot a következő vegyülékből: 30 gerezd fokhagyma (nem permetezett) és 5 citrom.

Elkészítés:
A fokhagymát lehéjazzuk, aprítjuk. A citromot a héjával együtt apróra vágjuk, mixerben összeelegyítjük a fokhagymával együtt, majd egy liter vízzel a főzőlapra (tűzhely) helyezzük. DE CSAK AZ ELSŐ BUGGYANÁSIG HAGYJUK A TŰZHELYEN!

Ezután leszűrjük és üvegbe öntjük, hűvös helyen, ill. hűtőszekrényben tároljuk.
A napi kupicányi akár főétkezés előtt vagy után is fogyasztható.

A gyógymód kipróbálói állítják, hogy már 3 hetes alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása.
A meszesedések és ezek mellékhatásai pl.: a látáscsökkenés, éles látás hiány, hallás csökkenés lassan egészen elmúlnak.

A kúrát 3 hétig kell folytatni, naponta inni, majd 8 nap szünetet kell hagyni és újra 3 hetes időtartamban megismételni.
E kétszeri kúra egész évre védettséget ad. Általános javulás áll be.

Ezt az olcsó ártalom mentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos évente megismételni.

A fokhagyma kellemetlen szagát senki nem fogja érezni.
A fokhagyma és a citrom hatása teljes mértékben érvényesül.
A meszesedés miatt szenvedő emberek ismét nyugodtan tudnak aludni, mert a meszet feloldja és a testből kiüríti.

Egy asszony esetében a tervezett szívműtét elmaradt, mert a vérzsiradék és a mész teljesen feloldódott és eltűnt a szervezetből.
A fogazat romlásánál is jól bevált a fokhagyma gyógyhatása.